Videó került elő Jack Teixeira csütörtöki elfogásáról: a 21 éves fiatalember az amerikai légierő alá tartozó Légi Nemzeti Gárdában szolgál, s a gyanú szerint ő szivárogtatta ki a globális botrányt kiváltó, szigorúan titkos Pentagon-iratokat.
Mint ismert, a Pentagon-iratok szigorúan titkos információkat tartalmaztak, különösen az Egyesült Államok ukrajnai háborúban való szerepéről, s az amerikaiak háborúval kapcsolatos nézeteiről.
A dokumentumok szerint az Egyesült Államok több szempontból szkeptikus az ukrán háborúval kapcsolatban.
Például az amerikaiak szerint Kijevnek nem megfelelő a fegyverzete és a légvédelme; valamint az a feltevésük, hogy hosszú ideig elhúzódó konfliktusra kell számítani. Az is olvasható, hogy Ukrajna mellett Oroszországnak is meg vannak a maga problémái, ami egy megrekedt konfliktust idézhet elő.
Az iratokban ugyanakkor
szó esett izraeli, ukrán, dél-koreai és magyar tisztviselők elleni kémkedésről,
az ukrán hadsereg stratégiájáról, fegyverszállításokról és arról is, hogy mely nyugati ország állomásoztat katonákat a konfliktus sújtotta országban.
A mostani kiszivárogtatás a 2010-es Wikileaks-botrány óta a legnagyobb szivárogtatási botrány az Egyesült Államokban.
Régi katonacsaládból származó fegyverrajongó
A BBC információi szerint a Massachusetts államból származó, régi katonacsaládba született Teixeira 17 évesen csatlakozott a Légi Nemzeti Gárdához, azon belül is a hírszerzési szárnyhoz, s 2022 júliusában kapott előléptetést, miközben a Cape Cod-i Otis légi támaszponton szolgált.
A hírek szerint Teixeira egy meghívásos alapon működő Discord-chatcsoport vezetője volt az interneten, ami 2020-ban jött létre. A „Thug Shaker Central” nevű csoportnak 20-30 tagja volt különböző országokból, főleg fiatal férfiak. A Washington Post szerint e csoportokban mémeket, vicceket osztottak meg, de volt közös imádkozás és filmnézés is. A chatszoba egyik tagja szerint
Teixeira karizmatikus, fegyverrajongó fiatalember volt, aki imponálni akart a fiatalabb csoporttagoknak.
Csoportbeli aktivitása során aztán Teixeira előbb információkat osztott meg a hozzá került titkos iratokból, majd pedig le is fotózta őket és feltöltötte a csoportba, mivel frusztrálta őt, hogy a többieket nem igazán érdekelték az információk.
A Teixeiráról született portrécikkek szerint a fiatalember a katonai világ, a fegyverek és a háborúk rajongója volt; előfordult, hogy katonai viseletben ment az iskolába, vagy épp fegyverlexikonokat hordott magánál. Középiskolás ismerőse szerint sokaknak gyanús volt a viselkedése, miközben elég magányos figura volt, aki
gyerekkorától kezdve tudta, hogy a hadsereghez fog majd csatlakozni.